Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Spenótos-sonkás lasagne

Hozzávalók 4 személyre:
450 g mélyhűtött spenót
3 gerezd fokhagyma
3 evőkanál olaj
Só, bors, szerecsendió, kakukkfű
2 doboz darabos paradicsomkonzerv
200 g sonka
9 lap Lasagne lap (előfőzés nélkül)
200 g reszelt Gouda
150 g tejszín

Elkészítése:

A spenótot hagyd kiolvadni, majd csöpögtesd le. Reszeld apróra a fokhagyma felét, és kevés olajon a spenóttal együtt dinszteld meg. Fűszerezed sóval, borssal, szerecsendióval.

Egy másik serpenyőben dinszteld meg a maradék fokhagymát, öntsd rá a paradicsomkonzervet, add hozzá a kakukkfüvet, sózd, borsozd. Ezt a keveréket főzd közepes lángon 10 percen keresztül. Közben vágd apró csíkokra – vagy ízlés szerint kockákra – a sonkát.

Zsiradékkal kenj be egy sütőformát, majd teríts le egymás mellé három darab lasagne lapot. Oszd el egyharmad-kétharmad arányban a paradicsomszószt. A kisebbik adagot keverd össze a spenóttal. Ha kész, oszlasd el a tésztalapokon, majd szórd meg sajttal. Ismét fedd le 3 tésztalappal. A nagyobb rész paradicsomszószt keverd össze a felszelt sonkával és a tejszínnel, terítsd el a tészta lapon majd a megmaradt sajtot szórd rá.

Már nincs más dolgod, mint betenni a 180 fokra előmelegített sütőbe. Körülbelül 35-40 perc, mire átsül. Szeletelés előtt, hagyd kihűlni.

Tipp: ezt a receptet elkészítheted sonka helyett csirkemellfilével vagy darált hússal is. Ebben az esetben annyi a pluszmunkád, hogy vékony csíkokra kell szelned a csirkehusit, valamint mindkettőt elő kell sütnöd.

 

 

 

Gombás lasagne

Hozzávalók 2 személyre:
1 gerezd fokhagyma
1 fej vöröshagyma
450 g gomba (tetszőlegesen, akár többfajta)
20 g vaj
10 g szárított vargánya
150 g krémsajt
40 g reszelt parmezán
100 g mozzarella
4 Lasagne lap
tárkony, só, bors

Elkészítése:

Reszeld apróra a fokhagymát, s szeld fel a vöröshagymát. Pucold meg a gombát, és vágd nagyobb darabokra. A vajat hevítsd fel egy serpenyőben. A hagymát és a fokhagymát dinszteld meg. A megpucolt gombát és a szárított vargányát keverd hozzájuk, majd hagyd 2-3 percig pihenni a tűzhelyen. Keverd hozzá a krémsajtot, majd főzd így együtt további három percig. Fűszerezd.

A lasagne lapokat lobogó forró, sós vízben főzd 6 percig. Két mélytányért kenj ki némi zsiradékkal. Tégy rájuk egy lasagne lapot, mindkettőre egyenlő mennyiségű gombás szószt teríts el, majd a felszelt mozzarellát tedd rájuk. Fedd be a megmaradt lasagne lapokkal. Süsd készre 210 fokos sütőben, körülbelül 20 percig.

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép



Archívum

Naptár
<< Június / 2017 >>

Statisztika

Online: 1
Összes: 123046
Hónap: 300
Nap: 9