Találtam pár,nagyonfinom sütemény receptet. Némelyiket ki is próbáltam. Nagyon finom,egyszerűen elkészithetőek,még egy kezdő háziasszony számára is. Próbáljátok ki ti is.!
Bólyi túrós
5 dkg rámával a tepsit kikenni. (Még jobb, ha sütőpapírt rakunk a tepsi aljára, és arra tesszük a ráma darabkákat.)
25 dkg réteslisztet, 17 dkg porcukrot, fél csomag sütőport összekeverni.
Felét a tepsibe szórni, majd rámorzsolni 0,5 kg túrót, 1 csomag vaníliás cukrot, + 1 marék mazsolát, és ráreszelni fél citrom héját. Ezután a maradék lisztkeveréket rászórni, + 5 dkg rámát rádarabolni.
Végül 2 egész tojást, 2 dl tejföllel + 1 dl tejszínnel kikeverni, és a tetejére önteni úgy, hogy mindenhol befedje.
180 fokos előmelegített sütőben kb. 40 percig sütni.
Én 23 x 40 cm-es tepsiben sütöttem.
Bólyi túrós 2.
Egy 30 x 22 cm-es tepsit 10 dkg margarinnal jó vastagon kikenünk. 40 dkg lisztet 1 sütőporral, 25 dkg cukorral összekeverünk. A felét a tepsibe szórjuk. Rámorzsolunk 1/2 kg túrót. Megszórjuk 3 tasak vaníliás cukorral. Ide lehet tenni gyümölcsöt, én meggyet szórtam rá, majd erre ráöntjük a másik fele lisztet.
10 dkg olvasztott margarint, 2 dl tejet, 3 tojást lazán felverünk és az egész tetejére öntjük, hogy mindenhol ellepje.
20 perc pihenés után előmelegített sütőben 180 fokon 40 percig sütjük.
Nem kell megijedni amikor megsült, mert még ott van a soknak tűnő margarin, de gyorsan beszívja.
Én hideg helyre raktam kihűlni, és fél óra múlva már szelhető; volt.
Borzas Kata -
- túrós változat
Hozzávalók a tésztához:
40 dkg liszt
25 dkg Ráma
20 dkg porcukor
3 ek kakaópor
1 tojás sárgája
1 vaníliáscukor
1 sütőpor
1 csipetnyi só
Ezeket összegyúrjuk, 2 részre osztjuk, 1 órára betesszük a mélyhűtőbe, alufóliába becsomagolva.
Töltelék:
1kg túró, 20dkg porcukor, 1 van. cukor, mazsola, aki szereti, tehet bele reszelt citromhéjat, 2 egész tojás, 2 evőkanál búzadara. Ezeket összekeverni.
A tepsit Rámával kikenjük, a fele tésztát nagy lyukú tésztareszelőn egyenletesen elosztva belereszeljük. Rákanalazzuk a túrót. Ráreszeljük a tészta másik felét. Közepes lángon 35-40 percig sütjük. Eredetileg 36 X 27 cm-es tepsi van megadva a sütéshez. Ha magasabbat szeretnénk, akkor 30 X 22 cm-es tepsibe célszerű!
Búvártúrós
Hozzávalók:
Tésztához: 20 dkg cukor, 1 tojás, 1,5 dl étolaj, 2 csomag vaníliás cukor, 35 dkg liszt, 2 evőkanál kakaópor, 5 dl kefir, 1 teáskanál szódabikarbóna.
Tetejére: 50 dkg túró, 5-6 dkg cukor, pici reszelt citromhéj, 10 dkg mazsola, 2 tojás, 1 csomag vaníliás cukor, 12 dkg vaj.
A tésztához valókat összekeverjük és egy alaposan kizsírozott (margarinozott) és lisztezett tepsibe öntjük. A túrót a tojásokkal, vaníliával és az olvasztott vajjal kikeverjük, és a tésztára kis halmokat rakunk belőle. A túró sütés közben belemerül a tésztába, innen kapta a süti a nevét.
Elő;melegített sütőben kb. 30 percig 200 fokon sütni. Én 30 x 35 cm-es tepsiben sütöm!
Ugyanebből a mennyiségből lehet készíteni 1 kuglófot + 6 db muffint is. A kuglófot 200 fokon 60 percig sütöttem, de 45 perc után már tettem a tetejére papírt, hogy ne égjen meg.
Citromszelet
Hozzávalók: 30 dkg liszt, 1 egész tojás, 5 dkg zsír (vagy 6 dkg margarin), 1 csomag vaníliás cukor, 3 evő;kanál kristálycukor, 0,5 dkg szalakálé.
Mindezt tejjel összegyúrni olyan keménnyé, mint a bejgli tésztát. Majd 3 részre osztjuk, kinyújtjuk késhegynyi vastagságúra. Világosra sütjük sütő;lemezen (vagy a tepsi alján). Az utolsó lapot meghintjük porcukorral.
Krémje: 5 dl tejhez 4 evőkanál liszt, 4 evőkanál cukor. Simára keverni és sűrű péppé főzzük. 12 dkg porcukrot és 12 dkg vajat habosra keverünk, és a kihült péphez hozzákeverjük. 1 db citrom héjával és levével ízesítjük. Ehhez még + 0,5 liter tejjel 1 csomag vaníliás pudingot hozzáfőzünk. (Ha megkentem a lapokat, én teszek a tetejére 1 tepsit + 1-2 kg súlyt , és másnap szelhető!)
Tetejét csoki mázzal is lekenhetjük. Úgy még ünnepélyesebb is:
Cseresznyés pite kelt tésztából
Hozzávalók: 0,5 kg liszt, 2 tojás sárgája, 0,5 dl olaj, 3 dl tej, 5 dkg friss élesztő, 1,5 evő;kanál cukor.
Elkészítés: A hozzávalókat összedolgozni (én a kenyérsütő gépembe raktam a gyors programra, és amikor leállt a dagasztás -nálam 30 perc múlva- , akkor kivettem a gépbő;l), 2 felé osztottam a tésztát. Majd vékonyra kisodortam, a tepsi aljára sütőpapírt tenni ( vagy az alját margarinnal jól kikenni), rá az egyik kisodort tésztát, megtöltöttem kimagozott cseresznyével, és megszórtam 1 csomag vaníliás cukorral, ráraktam a tészta 2. felét. A tésztát sütés elő;tt tojásfehérje és tej keverékével megkentem, és a tetejét villával megszurkáltam. Ezután hideg sütőbe tettem, rákapcsoltam a sütőt 200 fokra, és kb. 25-28 percig sütöttem. A tepsi gázsüő méretű 30 x 35 cm-es, amiben sütöttem.
Diós-habos sütemény
Tészta:4 db tojássárgája, 2o dkg porcukor, 10 evőkanál víz- ezeket jól kikeverem, beleszórok 15 dkg darált diót, 20 dkg lisztet, 1 csomag sütő;port és a tojások felvert habját.
Elő;melegített sütőben 200 fokon 28 percig sütöttem 30 x 22 cm-es tepsiben, melyet sütőpapírral kibéleltem.
Krém:
3 db tojássárgája, 3 evőkanál liszt, 2,5 dl tej sűrűre főzöm.
15 dkg porcukrot 1 db rámával és 2 csomag vaníliás cukorral habosra keverem és ha kihült a főc;zött krém, a kettőt összekeverem.
Hab:
2 csomag tejszínhab pótló port 3 dl tejjel keményre felverem és rákenem a krémre.
A tetejére csokit reszelek. (ha elő;ző;leg a mélyhűtőbe teszed pl. a sportszeletet, akkor könnyen lehet reszelni!) Én csoki darával szórtam meg.
Francia krémes (másként)
Hozzávalók: 50 dkg finomliszt, 6 dkg kristálycukor, 15 dkg ráma, 1 egész tojás, 1 kávéskanál szódabikarbóna, 1,5 dl tej, 1 csipet só.
A hozzávalókat a 1,5 dl tejjel összegyúrni, (ha kisebb a tojás + 1 evőkanál tej). 3 egyenlő részre osztani a tésztát, majd jó vékonyra kisodorni, kb. 30 x 35 cm-re.
Ezután a lapokat a lisztezett tepsi hátulján sütni elő;melegített sütőben 200 fokon kb. 6-8 percig.
Krém: 25 dkg margarint 20 dkg cukorral kikeverni, + krémszaporítót langyosan hozzákeverni.
Krémszaporító: 5dl tejet 7 dkg liszttel és 7 dkg kristálycukorral sűrűre főzni, majd kihűteni.
Majd a krémszaporítóval bővített krémet 2 felé osztani. 1-be: 2 vaníliás cukrot keverni, a 2-ba: 2 evőkanál kakaóport keverni.
Összeállítás:
Alulra 1. lap, rá kakaós krém, rá 2. lap, majd vaníliás krém, arra pedig a 3.lap. Lenyomatni kb. 1-2 órát.
A tetejére csoki mázat kenni.
Csoki máz: 15 dkg ét csokoládét felolvasztani, és hozzákeverni 10 dkg margarint.
Almás lepény
Hozzávalók:
Tésztához:
4 dl kefir (tejföl is lehet), 2 db tojás, 1 csomag sütőpor, 3 dl étolaj, 30 dkg finomliszt, + 2 evőkanál rétesliszt, 2 csomag vaníliás cukor .
Tetejére:
3 evőkanál zsemlemorzsa, apró kockára vágott alma (annyi, hogy 1 cm-es vastagságú legyen a tésztán), kristálycukor, fahéj, kb. 10 dkg reszelt dió.
Elkészítés:
A tésztához valókat robotgéppel jól összekeverjük. Kivajazott lisztezett tepsibe öntjük. Ezután a zsemlemorzsát rászórjuk a tésztára, arra ráterítjük az almát. Megszórjuk jó alaposan kristálycukorral, és fahéjjal. Végül a 10 dkg reszelt dióval.
Előmelegített sütőben 200 fokon 40 percig sütjük 30 x 35 cm-es tepsiben. Lekapcsolás után a süőben hagyjuk 2-3 percig.
Hidegen szeleteljük.
Almás pite
Hozzávalók: 40 dkg liszt, 25 dkg margarin, 1 csipetnyi só, 1 tojás sárgája, 1 egész tojás, 1 sütőpor, 2 evőkanál tejföl.
Mindezt összegyúrni, felét kisodorva tepsibe rakni, rá ízlés szerint: reszelt alma, cukor, fahéj, majd a tészta másik felét kisodorva rárakni. Tojásfehérjével lekenni. Előmelegített sütő;ben 200 fokon 15 percig sütni 30 x 25 cm-es tepsiben.
Aranygaluska
Hozzávalók: 50 dkg liszt (VitaMill univerzális búzalisztet használtam), 3 dl tej, 8 dkg kristálycukor, 3 dkg élesztő, 3 tojás sárgája, 8dkg margarin, 1 csipet só, 1 citrom reszelt héja, dió (én kb. 22 dkg-ot tettem bele, de lehet többet, vagy kevesebbet is...) , mazsola (ízlés szerint), kevés fahéj egy fél mokkáskanál kb., 1 vaníliás cukor.
A hozzávalókat a kenyérsütő gépbe rakjuk, és ha megállt a dagasztás, kikapcsoljuk a gépet kb. 20 percig kelni hagyjuk. Ha megkelt kinyújtjuk, kiszaggatjuk pogácsa szaggatóval, és egy tűzálló tálba szorosan egymás mellé rakjuk. Közben a dió, mazsola, cukor és kevés fahéj keverékével alaposan megszórjuk. Majd újra rétegesen tésztát rakunk rá és újra a dió keveréket. Felülre tészta kell. Ezután betesszük a sütőbe, és kb. 20 percig kelni hagyjuk. Majd nagyon lassú egyenletes tűnél készre sütjük. Én légkeveréssel 165 fokon előremelegített sütő;ben 30 percig sütöttem. Mielőtt elkészült 1 dl langyos vaníliás tejjel meglocsoltam (de lehet egy picivel több tejjel is) .
Én 25 cm átmérő;jűjénai tálban sütöttem.
Csokoládé pudingot főztem hozzá.
Diós-csokis-almás süti
Hozzávalók:
5 db közepes alma
10 dkg durvára vágott dió
10 dkg darált dió
10 dkg étcsokoládé apróra vágva
4 db tojás
27 dkg porcukor
15 dkg finomliszt
1 citrom (vagy narancs) reszelt héja
1 csomag sütőpor
Elkészítése:
A tojásokat verjük fel a porcukorral és a reszelt citrom, vagy narancshéjjal, hogy sürű fehér habot kapjunk. Keverjük hozzá először a reszelt almát, majd a lisztet, darált diót és az apróra vágott csokit. Öntsük kivajazott, lisztezett tepsibe, rászórjuk a durvára vágott diót.
Előmelegített sütőben 160 °C-on 40-50 percig süssük. Én 35 x 27 cm-es tepsiben sütöttem.
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
csoki tallér
(vivi, 2009.11.01 18:44)
25 dkg finom liszt
10 dkg kakaópor
1-2 kk sütöpor
20 dkg vaj
13 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
3 tojás
ÉS MÉG
zsír vagysütöpapir a tepsibe











sütik
(kulcsár ivett, 2010.01.26 16:45)